Szerelem

Régóta vártalak, azt hittem te jöttél el.
S talán te is voltál, de olyan hamar tovább álltál.
Mondd, merre jársz most?
Nem látlak, s nem érezlek, csak a magánynak létezem.
Foglya vagyok, s rabszolgája.
Miért engeded, hogy neki szolgáljak?
Messze vagy, tudom.
De hiányzol, és ez fáj nagyon.
Szeretnék szemedbe nézni,
S látni önmagam, lelkem másik felét,
Aki itt él bennem, s aki a szivét fordítja felém.
Ha most távol is jársz, tudom,
Előbb utóbb hazatalálsz.
S én itt leszek neked, várok rád
Ledobva a magány súlyos láncát.
Jössz felém, egyre közelebb;
Már látlak.
Itt állsz előttem, megérintelek;
Már érezlek.
Szemedben pedig ott csillog egy mély érzelem, s szivemmel hallom,
Ahogy azt súgja;
Hazajöttem, s most már veled maradok mindörökre.