Szempár

Kéményekből füst száll,
köd lepi a várost,
felette nagy, páros
torony függ az égből alá.

Díszes oszlopai közt
lebeg a sápad hold.
Gyönyörű éjszaka volt.
A fűben fekve néztem föl

az égre, hunyorogtak
a madárként játszó,
élesedő – halványodó
fényes szemű csillagok a

bársonyosan illatozó, sűrű éjben.
Kavargott a sötét,
pókok az árnyakat szőtték
a reánk omló nagy feketeségben.

Hálóba fonva, álomban
élve, mégis minden percben
ébren – látok, hallok, érzek
égető, forró mámorban.

Állok a torony csúcsán.
Nézem a messzeséget,
és már előttem lebeg,
az az igéző, zöld szempár.