Szabihoz

„Amikor megszülettem, Te már nagyfiúcska voltál,
Mindig is óvtál és vigyáztál reám.
Ha néha vitáztunk is, elfelejtettük már rég,
Hisz összetartozunk örökkön-örökké.
Nem kívánok sokat, csak néha jussak eszedbe,
Akkor, amikor a Nap felkel,
S lenyugszik este.
Mikor rügyet bont a fa,
Virágba borulnak a kiskertek,
És akkor is, ha néha megállsz,
Mert szomorú vagy egy percre.
Nem vagyok önző, nem kívánok egyebet,
Csak azt, amit én is adhatok Neked.
Ha szükséged lesz reám, mindig ott leszek,
Ha távolabbra is kerülök most Tőled,
Imádkozom Érted, hogy Isten
Örökké Vigyázzon és Óvjon Téged!”

(Rebeka)