Sugárzási ciklus II. - A hadviselt

Esik az eső, hűvös a reggel,
vonulunk egy századnyi löveggel.
Katonai bakancs szorítja lábamat,
nehéz géppuska nyomja a vállamat.

Tüzérek, és hadtáposok...
végtelen a menetoszlop.
"Egy-kettő-egy" - a vezényszavak.
A katonák mennek,a halottak maradnak.

Orvlövész a fa alatt:
a parancsnok belehalt.
Elvesztettünk egy löveget.
Gyötrelmes, végtelen a menet.

Emlékszem még a laktanyára,
az alezredes komor arcára.
"Baj van,fiúk" - mondta rég,
"nyakunkon van az ellenség!"

A laktanyában meleg volt,
mindenki fegyvert pucolt.
A bakancsok már mind készen,
ebéd készült a sütőben.

Nem kellett nekm zsold,
csak egy fegyver, s célpont.
Büszkeséget, ha az kell,
háborúban lel az ember.

Az igazi katona nem pénzember,
tudja, mit sem ér a pénzzel.
Egészséget, észt, bizalmat
sehogy meg nem vásárolhat.

Politikusok, és szabadkőművesek
mondják meg, hogy mit lehet.
Pénz és üzlet adja a parancsot,
félelem irányítja a világot.

Már hozzák a harckocsikat,
lerohanjuk este a táborukat.
Győzni, vagy talán meghalni,
de sosem szabad meghátrálni.

Hadviselt vagyok már én,
tankok között élek én.
Minden nap új harcmenet.
Ott készült e verselet.

Újonc voltam, hadviselt lettem,
súlyos, sötét front előttem.
A sorsom elvégeztetett,
rakéta robban fejem mellett.