Rövid versek

1

Elmém - mint megfeneklett hajó - ,
mit simogat a gondolatok árja,
nem mozdul, csak ha jó
feladat siker-kikötője várja.

2

Halványkék sötétségben
úszik a derengő hajnal,
s én kitörlöm az álmot szememből
erőtlen jajjal.
Új nap heve melegít,
kelj fel hát, ember,
remélj derűs, könnytelen órákat,
mit bárki könnyedén meglel,
ha vágyaiból nem költ ódákat.

3

Nem vagyok én költő,
csupán bánatom leple
vastagabb, mint egy emberöltő
összes nyomorúsága, s lepke
könnyűséggel száll a fájdalom
ott belül, hol a gondolat
öntudatlan álomba szenderül.

4

Éjszakába vesző rekedt sóhajok
szárnyán vergődő beteg óhajok
vörös ajkának érintése fűz hozzád.
Ördögi mosolyra húzódik angyalorcád.
S vallomásom - mint ósdi, gyönge vászon - ,
foszlik, és tekergőzik holtan a világon.
Vagy annak romjain.
Így szeretlek én. Szolgain.

5

A csend érdes kartonpapírként vonja be a szobát,
a kopott, régi szekrényeket, s azok száraz porát,
pedig mint dáma ujján lógó csillogó ezer karát,
oly értékes lenne most hallani a remény szavát.