Reménytelen szerelem

Hetekig csak vele álmodtam,
Minden percben őrá gondoltam,
Ha becsuktam a szemem, őt láttam,
Feledni nem bírtam, csak vártam.

Vártam arra, hogy megszólítson,
Vagy legalább csak egy mosolyt adjon.
Vártam arra, hogy megfogja kezem,
Hogy úgy szeressen, ahogy én szeretem.

De ő egyszer sem szólított meg,
Nem is mosolygott rám,
S még csak észre sem vett,
Ami nekem a legjobban fájt.

Kezdeményezni nem mertem,
Attól féltem, hogy elutasít.
Azt gondoltam: felesleges,
Hisz úgysem felelhetek meg neki.

Bezárkóztam, nem szóltam senkihez,
Nem kerestem nála jobb férfiket.
Éjeket átsírtam, nappal nem nevettem,
Lelkileg már teljesen lebetegedtem.

Így ment ez már hónapok óta
És minden nappal szomorúbb lettem.
Csak vártam, vártam s vágyakoztam
A féri után, kit szerettem.

Azóta már eltelt sok év,
De nyomait itt őrzöm a szívemben,
Annak a szerelemnek, ami a legszörnyűbb:
A reménytelen szerelemnek.