Reményem halála

Tegnap reményem halva találtam.
Csak feküdt az ágyon,csak feküdt magában.
Riadt tekintete arcára fagyott,
maga után üres életet vákumot hagyott.
Szólongattam hátha van még benne élet,
De hiába a reménytelenség áldozata lett.
Csak álltam mellette,mint testét vesztett lélek,
Azóta érzem....Nem is élek.

Azóta halálfélelmem van,s érzem hogy sínpáron állok
S az emlék mely egyszerre volt boldog s álnok
Most játszik velem ,
S mindent felhasznál ellenem
S már jönnek egyre közelebb a fények,
S már hívogatnak az ismeretlen lények.
Álmom csak furcsa zaj zavarja meg,
Ne félj!!!MA csak reményem halt meg.