Pillantás

Láttalak! Ma újra láttalak!
Szívemből kitépni így soha nem tudlak!

Miért sodort az élet utamba?
Te nem szeretsz,
és nem is fogsz soha!

Napról napra emésztem magam
Mikor már felednélek,
újra felbukkansz.

Kitörölném arcod, de nem hagyod!
Fülembe még mindig
ott suttog a hangod.

Szemed sugara nem enged sehova,
Pillantásod elkísér a távolba,
azt akarod, hogy maradjak e kínzó álomban?

Kihúztál a mélyből
és most magamra hagysz,
Te szép szemű, angyal arcú
ismeretlen lovag.

Hívsz mikor már feledlek,
ajándékot adsz nekem,
Hagyod, hogy válladra hajtsam a fejem,
S szeretnél éjszakákat tölteni velem.

Nem értem, miért mondassz ily
szavakat nekem?
Miért hagyod, hogy vakul reménykedjem?

Már egyszer elmentél,
miért jössz vissza újra?
Gyönyörű dolgot adtál,
egy álmot, mely sosem válik valóra.

Nem szeretlek, s te sem
szeretsz engem.
Akkor, miért éget itt bennt?
Miért lett seb bennem?

Fényként jöttél életembe,
s könnycseppként távozol.
Te ki szívem így megdobogtatta, most örökre búcsúzol.

Leteszem a tollat, nem írok hozzád,
köszönöm, hogy adtál,
s be sosem csaptál.

Arcomról a könnycseppet
letörlöm végleg,
Megpróbállak örökre
elfeledni Téged.

Ég veled Kedvesem,
búcsút veszek tőled,
Tőled, ki megmutattad, milyen is az élet.