Parkon át, sétálva,
Látom arcod,
Mikor még egy úton jártunk.
Mosolyod volt akkor az álmom.
Boldogok voltunk,
De mégis árnyék járt felettünk.
Most egyedül sétálok,
S emlékezem a múltra,
Amit lezártnak tekintek.
Igaz, hiányzol még,
De az idő rohan, megy tovább.
Bár fáj még a hiányod,
De az élet megy tovább.
Egy könnycseppet áldozom az emlékre,
A boldog idők képeire,
A forró csókok idejére,
Mégis ez az utolsó áldozat.
A múlt örökké múlt marad,
A hiány pedig egyszer elmúlik.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-05
|
Horror
Maja megérezte a jelenlétét, és furcsa izgalom futott át rajta, annak tudatától, hogy figyelik....
2025-05-14
|
Novella
Ez a történet a fantázia szüleménye. Akit az erőszak elborzaszt inkább bele se nézzen.
2025-05-10
|
Novella
Unalmas az este a szálloda recepcióján. Nem lenne muszáj itt lennem, de az ellenőrzést a hotelben...
2025-05-08
|
Novella
Ez a történet kitalált. A benne szereplő emberek és események csak az író képzeletében léteznek....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
Valamikor réges-rég,
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?