Parkon át, sétálva,
Látom arcod,
Mikor még egy úton jártunk.
Mosolyod volt akkor az álmom.
Boldogok voltunk,
De mégis árnyék járt felettünk.
Most egyedül sétálok,
S emlékezem a múltra,
Amit lezártnak tekintek.
Igaz, hiányzol még,
De az idő rohan, megy tovább.
Bár fáj még a hiányod,
De az élet megy tovább.
Egy könnycseppet áldozom az emlékre,
A boldog idők képeire,
A forró csókok idejére,
Mégis ez az utolsó áldozat.
A múlt örökké múlt marad,
A hiány pedig egyszer elmúlik.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-25
|
Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?<br />
– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22
|
Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07
|
Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
A szerelem olyan minta szél.
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Nem tudni milyen erős lesz,meddig fog tartani,és ha elmúlt,mikor jön legközelebb...
Mi a fájdalom s a bánat mikor szeretsz?
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?