Parkon át, sétálva,
Látom arcod,
Mikor még egy úton jártunk.
Mosolyod volt akkor az álmom.
Boldogok voltunk,
De mégis árnyék járt felettünk.
Most egyedül sétálok,
S emlékezem a múltra,
Amit lezártnak tekintek.
Igaz, hiányzol még,
De az idő rohan, megy tovább.
Bár fáj még a hiányod,
De az élet megy tovább.
Egy könnycseppet áldozom az emlékre,
A boldog idők képeire,
A forró csókok idejére,
Mégis ez az utolsó áldozat.
A múlt örökké múlt marad,
A hiány pedig egyszer elmúlik.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-11 00:00:00
|
Szerelmes
Már nem vagy olyan, mint régen
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
megváltoztál...
Nem beszélgetsz velem,
eltávolodtál...
Mi a fájdalom s a bánat mikor szeretsz?
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?