Önvallomás

Úgy sírnék!
De belém fagyott a könny
és nem olvad fel sosem.
Szomorú,
hogy utolsó csöpp erőm
is hiába nyelted el.

Gyöngysorként
gurult szerteszét
újult reményem. Holt ajándék.
Új bíztam,
hittem: szavad szivedből
tényleg rám talál még.

Csak játék
volt, hogy játszottál velem.
Kegyetlen est. Mégse fáj.
A mámor,
mi szédülten ült belém
néha most is erre jár.

Keresem
rajt az elveszett időt,
s valamit, mit nem lelek.
Úgy érzem
álom volt csupán, álom,
amit elfelejtenek.

Meghaltam,
végleg. Üres szavakkal
temettem el lekemet.
Nem félek,
de mit tegyek, ha hordok
magamban egy életet?