Ön puszító kör

Ütöttük egymást keményen
s vérző sebeink tükrében
végre megláttuk az utat,
az utat, mely változást mutat.

Égnek sebeim, mert nincs semmim,
mi elfeledtethetné velem emlékeim.
S azok elmém kútjából fölbuzognak,
és maró, nagyon maró savat öntenek.

Hihetetlen, s mégis
önmagamat kínzom én is.
Nem fájna ez annyira,
begyógyulna tán holnapra,
ha szándékosan nem tépném föl,
de mégis mit érek ezzel
csak felszíni karcolások ezre
ki nem vérezhetek ettől.

Önpusztító kör.

Azért szenvedek,
mert akarok.
Akarom a fájdalmat
a megszokott érzésemet.

Ha más nem nyúlt bizalmat,
ez mindig ott állhat.
Szenvedni mindenkinek jogában áll,
s az ember jogaival él!

2005. 05. 15