Olyan vagy, mint egy mestermű…

Olyan vagy, mint a Mona Lisa…
Mosolyod sejtelmes, mint mögötted a táj,
Óh, az a titokzatos, az a mosolygó kis száj…
Olyan vagy, mint a Mona Lisa,
Szeme hunyorít, mintha folyton engem nézne,
De mindent elárul, összefont, szorító keze.
Olyan vagy, mint a Mona Lisa.
Mely távol áll tőlem, akárcsak e hajsza.
Elérhetetlen, pár országra, s egy ecsetvonásra.

Olyan vagy, mint az Utolsó vacsora:
Mintha egy titok, egy legenda rejtőzne benned,
Amit még neked is nehéz felfedned.
Olyan vagy, mint az Utolsó vacsora:
Mintha derengene a tanítvány vicsora,
Kiről jól tudjuk, hogy nő.
Olyan vagy, mint az Utolsó vacsora:
Titok rejtezik öreg vásznad mögött,
Mely mögül egy álom bújik elő.

Olyan vagy, mint a Rőzsehordó,
Terhet cipelsz, tudom,
De hogy le nem tudod dobni, azt viszont már unom.
Olyan vagy, mint a Rőzsehordó,
Szomorogva hajtanád előre a fejecskéd,
Mert nem hagy a szabadságvány nyugodni, hiába szeretnéd.
Úgy búsulnál, mint a Rőzsehordó,
Lecsúszhatna torkodon bor, tán ezer hordó,
Mégsem teszed, az a fránya méltóság…
Olyan vagy, mint a Rőzsehordó,
Csak ő fárad is a tehertől, inna ő is már…
Vagy te tényleg ledobnád?

Olyan vagy, mint a Sixtus-kápolna…
Én, mint a festő, ki naphosszat ápolna,
Ám nem tehetem, az a fránya alma…
Olyan vagy, mint a Sixtus-kápolna:
Szerepel benned az ítélet, a megbocsátás
És lelked hatalma…
Olyan vagy, mint pár freskó belőle,
Min törni akarnál folyton előre,
Mintha várnál, hogy egy új színt vigyek…
S mintha lemosnának az arra folyó vizek.

S hogy mit szeretnék? Mi legyél?
Lény Tengerihántás, légy mindig velem…
Légy Pieta, hogy fájdalmat segíthessem.
Hogy felfogjam kiserkent véred,
Légy mesterművem, hogy segítsek, ha kéred…