Of ancient sword and evil mist

Az ősi acél fénye mindent túlragyogó tűz
sötét színekből font szivárvány íve
elérhetetlen álom, mit a Harcos egyre űz
megszerezni azt - erre vágyik szíve

Rejtett, keskeny szalagként futó ösvénye
a végtelen Észak zord erdejének
követi a harcos bátran: fajtája törvénye
hogy a kitartás része erejének

Hirtelen, mint látomás, tűnik fel a kővár
félelmetes, kopár szikla magasán
ásító, fekete kapu iszonyú torka vár
és kiáltó, őrző rúnák a falán

A megkopott lépcsőkön tör a Harcos fölfelé
a súlyos csend körülveszi alakját
nem retten a sötétségtől, igyekszik befelé
hisz ott leli majd az Istenek Kardját

Néma csarnok fala mentén a fáklya fényében
földön fekvő testek talpig rozsdában
ott csillog a penge egy porladó csontkézben
trónon ülő vékony alak markában

A Harcos mohón nyúl érte, erős vágy sürgeti
a kékes fényű penge csábítón csillan
de hiába, a csontváz nem adja, nem ereszti
és szemgödrében gonosz láng villan

Nyílik az állkapcsa, belőle fekete füst dől
mozdul a kéz, hogy lesújtson a kard
- bíborszínű vér ömlik, a Harcos sorsa eldől -
s szól: " A Gonosz álmát sohase zavard! "

Mágikus ős-hatalmak ébresztette gonosz árny
semmi módon megfékezni nem lehet
alaktalan álma koromszín hollószárny
melyből ébredve bármit megtehet

A Harcos szeme tágra nyílik, lelke örvénylik
ahogy a sötét köd magába issza
testéből riadva száll az élet, lehanyatlik...
nyugtot már nem talál, nem térhet vissza

A termekből az élet már réges-rég távozott
újabb csontváz porlad a falak között
újabb lélek veszett oda - hisz elkárhozott
és bolyong immár kábán a ködfal mögött

Ott ül még a trónon a gonosz köd démona
vonásait az idő rég lefaragta
őrzi a kardot, mely az istenek tulajdona
s átkozza a napot, melyen ellopta...

’97 08 29-30 ThoRgErdT