Odakint az ordas

Odakint az ordas megveszik a hidegben,
És érzem, idebent sincs minden rendben.

Süvölt a szél, sír, mintha nyúznák,
Redőnyömet csapkodja egy ág, úgy rázzák.

Kopogtat a hideg az ablak üvegén,
Őszintén szeretném, ha kirekeszthetném,

De követel! És az ablak némán enged.
A kinti zimankó idebent sem melenget.

Hűvös még a lámpafény omlása is,
Remeg kezemben a vérvörös kaláris.

A hideg csak lopakodik mindig hangtalan,
Élesfényű szobám ablakán is.
A szél legalább sikolt! Ordít untalan.

Napközben itt kuporog a sarokban,
Éjjel ágyamba búvik álmomban,

És reggel alvó testem langy melegét
Fehér jégkarmokkal tépi szerteszét.

Sötét hajam ettől deresedik ősszé,
Harsány szivem alvad lassan-lassan kővé.

Megdermedve az érzés arcom mosolyában,
Az elmém tobzódik örök tébolyában.

Kezemben a csokor jégvirág sem olvad...
Odakint a hidegben megveszik az ordas.