Nyáresti ének

Aranyfűrtös alkonyon
Ülök egy padon
Magam, magam.

Furcsa nedvesség lebeg körül
Molekulák zizegve rezegnek körül.
A feszültség nő, kis villámok sziszegnek
Valaki jő, valaki közeleg..

Lehet, hogy álom? Vagy ez a való?
Szép hercegnő az ki felém hajol.
Forróság önti el testemet, lelkemet
Kivánom, ahogy azt csak lehet!

Szemébe nézek, de elkapja fejét,
Kacsoját fognám, de elhuzza kezét,
Gombóc nő torkomon, összerándul szívem,
Ő az én kedvesem, ne tedd ezt velem!

....József Attila eszembe jut,
"Ringató" versével megtébolyit!
Hogyan is lehetne boldog Ő mással,
Hogyan is ringatná olyan ringatással!?

Önző vagyok tudom, nem tehetek róla!
De szeretem nagyon, s ez a legszebb óda!

Ahogy csillan a fény kicsinyke arcán,
Ahogy előre lóg tincse az arcán,
Ahogy szóra nyílik ajka, szépen csengő hangja,
Megremeg testem, s tudom mi okozója!