Nővérek és fivérek

Szivárványszín ruhájában táncol,
Göndör hajában tarka virágok.
Könnyű léptű, vidám pajkos,
Édes illatban pompázó hajadon.
Járja az erdőt, járja a rétet,
Az emberek szívében szerelmet éleszt.


Léptei nyomán, olvad a hó,
Énekével melengeti, a fagyos folyót.
Önzetlen lényével, mindig csak ajándékoz,
Minden lelket elevenségbe hoz.
Hajlékony dereka, akár a fűz,
Ő egy igazi menyei szűz.




Kedves nővérek! Szeretett fivérek!
Nem baj, ha különbözőképpen éltek.




A lányt követi, szerető nővére,
Kinek nyomát kíséri a Napnak fénye.
Bőség övezi a fákat,
Ha valója, lomjuk alá fárad.
Érintése maga az élet,
Ölelésében mulatnak a népek.


Fényes ajka hívja a nappalt,
Rövid fátyla a csillagos éjszaka.
Forró ritmusok, égő szenvedélyek,
Melegségét, csak szeszélye törheti meg.
S ha a borús égről a felhő elvonul,
Viharos természete, azonnal eltompul.




Kedves nővérek! Szeretett fivérek!
Nem baj, ha különbözőképpen éltek.




S itt dülöngél ő, a bohém báty,
Kezében egy-egy teli boros pohár.
Húgának tüze, még benne is ég,
Érces hangja messzire elér.
S bár a mértéket nem nagyon ismeri,
A munka gyümölcsét, ő is élvezi.


S ha az ital már nem fűti, leheveredik,
Egy pajzán nótán magát még elneveti.
Majd gömbölyded, kótyagos testével,
Aludni tér; puha fekhelyére.
Tarka levelek takarják vágyát,
Míg csendes fivére őrzi az álmát.




Kedves nővérek! Szeretett fivérek!
Nem baj, ha különbözőképpen éltek.




Majd, útra kél a legidősebb testvér;
Jégszínű szemével körbenéz.
Hófehér hajába, belekap a szél,
Komor arcán, nyomot hagy a dér.
Hosszú ujjaival bezörget az ablakon,
Körmének hegyével jégvirágokat alkot.


Nyugodtan baktat a domboldalakra,
Leheletétől, tükörré vállnak a tavak.
Fagyos békességgel lengi be a térséget;
Míg legkisebb húga, ismét erre nem téved.
Tavasz, Nyár, Ősz és Tél menete
Együtt adják a végtelen éveket.




Kedves nővérek! Szeretett fivérek!
Nem baj, ha különbözőképpen éltek.