Nincs visszaút

Fejedben káosz, álmaid romokban,
Az életed pedig egy piszok a homokban.
Félelem lelkedben, szívedben bánat,
Létezni, de mégis mi a csodának?!

Valahol a messzeségben egy távoli hang szól,
De te most nem hallod, süket vagy, alszol.
Pedig a hang azt mondja, elég volt, ébredj fel végre,
És vedd észre, mit csinálsz, az Isten szerelmére!

Nézz körül és lásd, mit tettél eddig,
Már tele van a pohár az utolsó cseppig.
És hirtelen magától kitisztul a fejed,
Ásítasz egyet és megtörlöd a szemed.

Könny tapad kezedre, hát álmodban is sírtál,
Hisz lelked zord szörnyeivel vívtál.
Pedig a valóságban magaddal vívsz harcot,
Csak ne látnád magad előtt folyton azt az arcot.

Mert ez az oka mindennek, de ezt te is tudod,
Hogy az élet dolgait egyszerűen unod.
Nem érdekel semmi, ami érdekel is, várhat,
Nem élsz se múltnak, se jövőnek, se mának.

Csak úgy vagy a nagyvilágban és nem is akarsz többet,
Gyűlölöd a bánatot és a rengeteg könnyet.
Eleged van mindenből és nincs többé orvosság,
Csak szótárból ismered, mi az a boldogság.

Mégis félsz a haláltól, kerülöd végzeted,
Félted értelmetlen, nyomorult életed.
Úgyis a pokolban folytatnád, nem a mennyben,
Mert ugyan mi érték van egy emberi szennyben?