Az oszlopcsarnok holt ködén át
Látom folyni a vén Dunát.
Magam vagyok, a város is néma,
Csak a macskák nyávognak néha.
Látom a hidat, épp előttem
Öleli át a folyót kedvesen.
Suhog a szél, ágak rezzennek,
Rajtuk virág: apró szirének.
Lassan morajlik a szürke víz.
Nincs könnyem már; talán csak tíz.
De ha kiszáradna a Duna,
Ez a tíz elég lenne arra.
Az nem folydogálna békésen,
Se nem pusztítana csendesen,
Ez a tíz zúgva rohanna, törne.
Egy folyam, mely nem lassul ködbe.
Szemem csípő könnyemen át
Látom folyni a vén Dunát.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-21 00:00:00
|
Egyéb
Könycsepp hirdeti bánatom,
szívemet marja a fájdalom,
minden gondolatom ráhagyom,
boldog vagyok, ha láthatom...
szívemet marja a fájdalom,
minden gondolatom ráhagyom,
boldog vagyok, ha láthatom...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?