Nem panaszkodom

Nem panaszkodom arról, mennyit ér az életem,
hisz "csak" a világot utálom, melyben tengetem.
Sokszor nem találom helyem, s nem tudom ki is vagyok,
s csak a bizonytalanságom nő, hiába virradnak új napok.
Hiába múlnak őszök és tavaszok és nőnek az elvárások,
én ugyanaz maradok és egyre csak gyötörnek a válságok.
Ugyanaz a gyámoltalan gyermek, kit felkarolt a sors,
hogy újra eltemesse miután játszott egy sort.
Új év, új lehetőség, ahogy sokan vélik,
az emberi tudatlanság viszont maradt a régi.
Hiába minden szép és jó fogadalom,
ha nyakunkon már az újabb forradalom.
Füstbe ment tervek és elfeledett álmok,
a 2005-ös év is ugyanolyan álnok.
Ezt persze senki fia nem gondolja végig,
észre venni úgysem fogja, hiába is nézi.
A baj egyre nagyobb méreteket ölt,
hisz szabadon szaladgál,ki embereket öl.
Az igazak bűnhődnek a bűnösök helyett
az ártatlanság csupán régi mese lett.
Egy szállóige mellyel gyerekeink dobálóznak,
pedig fel sem fogják, milyen durván szólnak.
Mégsem lehet felróni az ő hibájuknak,
sokkal inkább saját hiányosságunknak.
Mert mi voltunk azok akik ezt elrontották,
mi tettük ilyenné utódaink világát.
Mi, kik után csak a mocsok marad rájuk,
csodálkozva szemléljük kegyetlen fiatalságuk
s hagyjuk őket kétségek közt hitetlen vergődni;
így eshetett meg, hogy elfelejtettek élni.

(2005.február)