Köszönöm.
Köszönöm, hogy az elmúlt napokban olyan közel lehettem hozzád
Mint még soha.
Szavak nélkül is tudtam, érzed hogy szeretlek
Mikor megpusziltál lehunytam szememet.
Köszönöm, sokat jelent ennyit mondtál, hozzátetted:
Nagyon szép, és nagyon tetszik.
Aztán csak néztelek, és nem tudtam mi az amit tehetek.
Eltelt két nap és ott voltunk. Azon a bizonyos helyen, abban a bizonyos percben
Amik pillanatok voltak, de óráknak tűntek.
Minden pillanat mikor közel lehettem hozzád, csak úgy repült.
Életemben először éreztem ilyet.
Kimondtam, szeretlek, te is mondtad, de mégsem úgy.
Csak álltál, és magyarázkodtál.
Igazad volt, és tudom hogy így van.
Nem is lehet másképp én mégis bíztam.
Az a két ölelés, ami olyan hamar véget ért,
Bennem még nem múlt el. Nem is fog soha.
Soha nem felejtem el, ahogyan rám néztél, ahogy hozzám értél, megöleltél.
És én hozzád bújtam, éreztelek és bár ott igen, szívemből el nem engedtelek.
Köszönöm.
Köszönöm azt a pár csodálatos percet, amit adtál nekem.
Amikor olyan közel engedtél,
És hogy érezhettem mindenemmel mindenedet.
Ezt adtad nekem, és ez örökké él majd bennem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Én nem tudom, milyen érzés,
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Nehéz dolog, hogy ne szeress,
Hozzászólások