Neked

Este van, ilyenkor minden olyan nyugodt.
Körül vesz a csend és a sötétség.
Mélyen nézek a semmibe, mintha ott lenne az a kis fénysugár, ami megmenthet.
Nincs itt senki, mégis félek, félek mert magam elől nem menekülhetek.
Érzem belül valami nagyon fáj, de kimondani nem tudom vagy talán nem akarom.
Próbálok mosolyogni és boldog lenni, hogy más vagy talán ő ne lássa mennyire fáj.
Már szinte elhiszem, hogy így könnyebb, mikor ismét eszembe jut ő.
Szívem verni kezd, lelkem már nem nyugodt és a legrosszabb csak ezután jön.
Ezután a sötétet már csak homályosan látom, mert megjelenik egy könnycsepp, ami
Társaival együtt lassan sétál lefelé arcomon.
Eszembe jut minden pillanat, minden elhangzott mondat, s becsukom szemem azzal a reménnyel, hogy eltűnnek a képek, de ismét tévedtem.
Már szinte magam előtt látom, közel van, rettentő közel.
Nem bírom tovább, a könnycseppek egyre többen vannak és egyre gyorsabban jönnek.
Szívem remeg, félek megszakad, rájövök rettentően szeretem minden haragom és bánatom ellenére.
De ekkor eszembe jut: Őt hiába szereted!
A fájdalomtól már remegek és arra gondolok mennyivel könnyebb lenne, ha szívem feladná a küzdelmet.
Aztán belül megszólal egy hang, mely azt mondja: ,,Ne tedd, rajta kívül sok ember van még, aki szeret, ha itt hagyod őket velük mi lesz?”
Tudom, hogy SZ*R az élet és így lesz ez, amíg élek, hiszen ki vagyok én, hogy a boldogságot várom és keresem?
Ez a valóság, megváltoztatni  nem lehet, és ha elmegyek nekem könnyebb lesz, de néhány embernek talán nehezebb.
Tovább ülök és nézek a semmibe, remélve, hogy egyszer talán fájdalom nélkül is BOLDOG lehetek!!