Míly szenvedélyes a naplemente,
Órákig nézném elmerengve.
A vöröses lángtengert,
Mely varázslatos érzelmet kelt.
Egy óriási tüzes tenger,
Olyan, mint egy függöny lepel.
Csak úgy foszlik szerte-szét,
Míly varázslatos így az ég.
De a lángtenger eltűnik,
A vörös árnyalat szétfoszlik.
Nem marad itt semmi más,
Csak az emlékezetes szép varázs.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-03
|
Novella
A lélekbúvár, egy "mivan, ha" feltevést tesz fel. Mi történne velünk, ha tanulnánk a hibáinkból?...
2024-11-24
|
Novella
Egy balulsikerült kapcsolatfelvétel elgondolkodtató története.
2024-11-23
|
Novella
Egy fiatal férfi randevúra hívja az ismert színésznőt.
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Be van írva lelkembe a te képed
s mindaz, mit írni kívánok terólad,
magad írtad be, én csak olvasódnak
szegődöm, ezzel is hódolva néked.
...
s mindaz, mit írni kívánok terólad,
magad írtad be, én csak olvasódnak
szegődöm, ezzel is hódolva néked.
...
Hozzászólások
Melyért bocsánatod kérem.
Elolvasva a fenti sorokat,
Nem bírtam fékezni ujjamat.
Az ihhletet én tőled kapom,
Cserébe most e pár sort adom.
Én is elképzeltem a naplementét,
Most olvashatjátok istenlába versét.
Mily varázslatos a naplemente,
Esténként nézném elmerengve.
Gyorsan múló bíbor lángtengert,
Mely varázslatos színeket kelt.
Egy óriási lángoló fénytenger,
Melyet az est, hamar elnyel
Szürkébe, foszlik szerte-szét,
Lustán elnyeli az éjszakai ég.
A millió árnyalat, megszűnik,
A nap lassan, teljesen eltűnik.
Hogy minden nap újra keljen,
S esténként új csodára leljen.