Múló Csodák

Törtető lelkek
Nagy iramban vágtázva,
Több a halál felé csörtet,
Poklok kapuját rázva.

Sóhajok, sikolyok
Ajkakon tért hódítók.
Suttogok. Ordítok.
De hangom elnyomjátok.

Ujjak, fogak, karmok
Húsomba mélyedők
Menten megfojtatok.
Levegőt! Levegőt!

Tincsek, kusza tincsek
Szemem takarjátok.
Csuklóra feszülő bilincsek
Röptömben akadályok.

Felhők, habos felhők
Szél játékszere.
Fák, hajlongó erdők
A szél játszik vele.

Lábak, erős lábak
Által eltaposott homokvárak.
Falak, omló falak
Alatt alaktalan alak.

Árnyék, rémült árnyék
Testét kergető.
Csoda, csekély ajándék,
Hogy magához nem láncolta Ő.

Hullámok, fodros hullámok
Örökké, messze elkerül.
Régóta már hátatokra vágyok.
Az ernyedt test a mélybe merül.

Hegyek, ormos hegyek
Eget csiklandozók
Szédülök Veletek!
Ti, világot takarók.

Rejtek, titkos rejtek
Értékeket elnyelő.
Sejtek, valamit sejtek!
Meghiúsul a nyers erő.

Arcok, múló arcok
A homály csókot lehelve
Fűz búcsút Hozzátok.
S így oda minden keserve.

Rózsát, bíbor rózsát
Kívánok, vagy százat!
De tövis felsértve húsát
Ujjam sötét vért áztat.

Könnyek, igaz könnyek
Elmázolják a hamis maszkot.
Esésük oly könnyed.
Halhatatlanok.