Morto Ricordo

Surranó léptek zaja veri a csönd ezüst gongját,
A halott emlék táncát ropja égi palloson,
Dárdája előre szökken, s szívet temet,
Míg a fekete angyal kitárja szárnyát,
S egyre menetel a lépcsőfokon,
Úgy kíséri a szürke felleget.
Oh, Morto Ricordo!

Ha szerettél is, te vérző rongy, kit szívnek neveznek,
S lengetik utolsó útján nagyot kacagva,
Már ne hidd: életre teremtettél e napon,
Hogy téged, vérző rongy, könnyezve szeretnek,
Tüdődbe mérgező levegőt marva
Állsz rendületlen e talpazaton,
Oh, Morto Ricordo!

Fészket rakott benned réges-rég a Rossz, s gyalázat,
Míg dalolsz, már felizzó szemed smaragdra vált,
Dalod se hallja senki, csak könnyed szívja el,
Hát hajts fejet, jöjjön az áldott alázat,
Tagadj meg szép életet vagy szép halált,
De választanod mindig – neked kell...
Oh, Morto Ricordo!

Az éjszakába bámulj réveteg, ne törődj, ha fáj,
Kardját felmutatja az égnek a gyarló ember.
Ezüst csíkokba vágd a holdat, hajódat várd,
Játszik veled élet és incselkedő báj,
Ismerkedj az Ámori szerelemmel,
Hadd szakítson széjjel a gyilkos bárd...
Oh, Morto Ricordo!

És érezd, mindig érezd – egyszer földre hull a levél,
Elenyészik az avar, és dörömböl az eső,
Énekel a rigó, jő az ezüst tengerem,
Mert minden egyszer meghal, ami egyszer él,
Beázik a ház, beázik a tető...
Aludj... és én is lehajtom fejem.