Mintha...

„Mintha köd ereszkedett volna le,
Oly váratlanul ért az este;
Rideg, de mégis valós a gondolat,
Már máshol álmodod tovább álmodat."

Felébredtem az este
Kezem a kezedet kereste…
Nem találtalak,
Sokáig csak vártalak…
De míg feküdtem,
S a falat néztem,
Lassan rájöttem,
Hogy már nem vagy velem.
Próbáltam újból elaludni,
De tudtam, hogy nem fog sikerülni,
Gondolkoztam… mit is tegyek,
S közben néztem lassan kihűlő helyedet,
Vártam egy ötletet, sugallatot;
Valamit, amibe kapaszkodni tudok,
Mely segít a kínt elviselni,
Fájó hiányodat enyhíteni;
De nem jött segítség,
Csak fojtóbb lett a sötétség.
Becsukom szemem, s elképzelem,
Hogy még mindig itt vagy velem,
És ha újból keresnélek,
Emlékeimből felidéznélek:
Figyelném nyugodt arcodat,
Megnyugtató körvonaladat;
S tudom, hogy ha véletlenül felébresztenélek,
Az arcodon egy szelíd mosoly az mit látni vélek.