Kihalt a remény a büszke szemekből,
A víg arcokról lehervadt a mosoly.
Kihűlt a vér a lüktető erekből,
Ami vidám volt most bús, s komoly.
Nem fűt már rég a változás tüze,
Szívemet kirágta az idő vasfoga.
Egykedvű arccal előre tekintek,
Tudván, hogy nem lesz jobb soha.
Elvágytunk innen a hegyeken túlra,
Hol a fényt eléri reszkető kezünk,
S mégsem enged terheink súlya,
Hiába minden, mit elképzelünk.
Mert a feledés magával ragadja,
Hogy akár gátat, s tengert is átszelünk.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Hozzászólások