Miklósnak!

Tudd meg én neked fájni akarok,
emlék akarok lenni,mely sajog
mert nem lehettem eleven valoság,
tudd meg nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak rola az eszedbe
akit engedtél elmenni csóktalan...
Mert minden fájni fog amit nem adtam
és minden szo mely kimondatlan maradt,
nem láthatsz tengert és arany sugarat,
mely nem szemem lesz és mosolygásom.
S hiába hunyod be szemed,hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal,minden nap alkonyatja,
a rét ahogy a harmatcseppeket fogadja,
a könny, avágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz minden férfivállon.
S az asszonyod, ha karodba veszed:
Mert sose voltam eleven valoság
mindenütt, mindíg, minden én leszek!