miért hiszed hogy jobb lehet?

Sokáig vártam rád, hogy szíved valahol majdcsak rám talál,
s most mikor végre itt vagy mellettem, annyit szenvedek mint még soha,
felemészt a gondolat: igazán szíved nem is értem ragyog.
Ó én ostoba mit is vártam alantas életemtől, hogyan is gondolhattam, hogy te kivel életemet terveztem, valóban mellettem is fogsz maradni.
Emészt egy gondolat, hogy édes ajkad tán más ajkát csókólja oly szenvedélyesen, ahogyan valaha enyémet, s megöl a bánat, hogy száddal tán más fülébe suttogod: szeretlek kedvesem.
Itt vagy mellettem, és mégis napról napra messzebb sodor tőlem ez a kegyetlen élet, mond el kérlek mi az mi szívedet valóban boldoggá tenné s hidd el, ha tudom úgyis megteszem.
Nélküled még a magány sem létezik, hisz te vagy minden mi az érzelem, ha az élet tőled mégis elsodorna tőled, gyere egyszer nyughelyem felé, s a szél majd füledbe súgja: Ez a szív érted élt, érted dobogott s veled együtt minden értelem elfogyott, ez a szív még éltében elhagyta testét és már nem érzett semmit, csak egy kép mi előtte lebegett, te ott vagy s két kezed nyújtod felé.
S ti emberek kik valah irigykedtetek rám bármiért, lássátok végre ezért nem volt értelme irigykednie senkinek, hisz életemben bármit is tettem mindig felesleges ember maradtam, egy teher, melyet mindenki letudhatott végre válláról, melyről csak egy fejfa ejt említést tán.