MÉRT?

Mért látom ismét szürkének az eget,
mi szél hozta fölém a sötét felleget?
Mért nem ontja rám a Nap éltető sugarát,
nem melenget engem többé soha már?

Mért átkozom újból kegyetlen sorsomat,
a fejembe hogy kerül e keserű gondolat?
Mért ígért az élet gyönyörűt és szépet,
ki festette elém ezt a hamis képet?

Mért tépi fájdalom meggyötört lelkemet,
ha nem bírja a test - kiszállhat, elmehet?
Mért tud úgy fájni ha vérzik a szív,
hová lett a hang mely szólít és hív?

Mért hiányzik oly őrülten ölelő karja,
és forró csókja mely ajkamat marja?
Mért kínoz a vágy ha nem lehet az enyém,
mi történt a szívvel, mitől lett ily kemény?

És mért remélem mégis, hogy visszatér majd hozzám,
talán, mert neki a csillagokat újból lehoznám?
És mért tudja a szívem ugyanúgy szeretni,
hát nem lenne könnyebb vádolni s feledni?

Szeretni képes mert szerette s szereti,
a legszebbet mit kapott, neki köszönheti!
Ezért ez a szív nem gyúlhat haragra,
akkor sem, ha a test már széthull ezer kis darabra!

ILDIKÓM, ÖRÖKKÉ A SZÍVEMBEN HORDOZLAK!