Mély csöndben

Mély csöndben hallgattam szívem dobbanásait,
Mély csöndben az örök álmom andalgott
Minden érzés reám tőrt fogott,
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben hevertem párnák közt, följajdulva,
Azt hittem, sose kelek fel többé már,
Hogy vár rám a fekete halál,
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben könnyeztem az ágyon, mert szeretek
Élni, szeretem a csillagok fényét,
Számláltam éltem sok-sok évét,
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben éreztem, hogy fáj a szivem nagyon,
És hogy szorítja a halálfélelem,
És hogy csak ez, csak ez van velem...
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben hallgattam halál elégiáit,
Szél súgott, világ örvénylett, fájt szivem,
Tudtam: hangját magammal viszem,
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben próbáltam elindulni a végbe,
Búcsúztam sírva, hogy isten véletek,
Ó, ti kedves szófergetegek,
Mondván, hogy aznap meghalok.

Mély csöndben zúgott vadúl a szél kint az utcán,
S az asztalon ketyegett az óra,
Mondván, hogy térek nyugovóra,
S hogy aznap elhallgatok!