Megőrölük, annyira szeretem,
Minden szóban csakis őt keresem.
Olyan, akár egy nagyon rossz álom,
Ám ezt az arcot esténként várom.
Megőrülök, ha meg nem nézhetem
Szép arcát, gyönyörű szemét, s érzem
Megőrülnék, ha nem szerethetném,
Eme érzés nélkül mit érnék én?
Megőrülök, csak hadd ölelhetném,
Hogy megtudja, nekem ő mennyit ér.
Éjt a nappal váltaná fel, mégis
Állnék, ölelném, sírnék még így is.
/Yearly/
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Éva596:
A Szepetneki családról szóló s...
2024-09-28 11:44
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-16 00:00:00
|
Szerelmes
Valamikor réges-rég,
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
összejöttünk te meg én.
A csillagfényű éjjelen,
meglágyult irántad a szívem...
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Hozzászólások
Hidegben dideregve ott állok a ház előtt órák óta üvölteni tudnék a ködbe a lehulló hóba, hogy marja az idő testem ezer fagyos tűvel. Ölelném, de nem lehet, akarnám, de nem jön el és csak várok. Majdnem éjfélt üt az óra, nem térek nyugovóra, mert az álom is elkerül Itt állok magamban egyedül és nem oldoz fel bűnöm alól senki, nem tudom vétekemet meggyónni. Nincs segítség, csak a korom égnek kiáltom a fájdalmat melyet visítva belémmart a gondolat: Szeretlek...szeretnélek.
Így nagy hirtelenjében ez jutott eszembe róla. De lehet csak másképp gondolkodunk.