Meghalt, meghaltam

Leng az inga szemben velem,
De ismerős e jel.
Árnyat nyújtó végtelenben,
Büszkén menetel.

Meg-megáll a lomha,
Mintha semmi sem mozogna,
Csendben int nekem:
Kezemmel lökhetem.

Álldogál, oly némán bámul rám,
De nem segíthetem.
Megszülettél, élhettél, meghaltál mellettem.
Megállt a szív csendben,
Mert hidd el,
Így kellett tennem.

Emlékszem, mikor a műhelyben
Ón cseppent a drót darabokra véletlen,
S elkészült a csoda csak nekem.
Emlékszem mikor percekig lökdöstem,
S ringott az inga szüntelen,
Lengett ezüstös boltívben.
Szép volt, mint egy kép,
De csak e két emlék maradt ép.

Talán kedvből megtehetném
És szent sarját elkészíthetném.
Csak élne újra értem, velem,
Hogy lelkét megint megérinthessem.

Ennyi kell, mégsem felel,
Kit körbe zárt a révedt értelem.
Nem lehet velem,
Mert velem van ő,
De nélkülem,
S vérzik a csönd sírhelyemen.

Elgi