Még álmodsz, de válladon...

Még álmodsz, de válladon már a valóság ujjait érzed,
Még ölelsz boldogan, de a hajnal fénye mindent feléget,
Még látod mozgó ajkait, de a csend vesz körül téged,
Még érzed illatát, de kezed csak az üres párnára téved.

Most ébren vagy és fájón hiányzik minden apró érintése,
Már nem emlékszel, de szeretnél úgy, mint egykor régen,
Már hallod, hogyan zajong körülötted a keserédes élet,
Már nem érzed a múltat, de talán megvan még emléke.

Megtalálni és elveszteni, a miértet oly sokszor kérded,
Búcsúzol ismét, már nincs gyász és már nincs ígéret,
A gondolatok újra járni tanulnak és új utakra lépnek,
Egyszer meg kell halnia mindennek, hogy megint éljen...