Még a síron túl is

Ahol te állsz, még messze a másik part,
De tudom, szerelmünk kitart.
Bármennyi vihart túlélünk
Ketten, együtt, mégis messze egymástól.

A sors kegyetlen, de remény mindig van,
Hogy egyszer még lehetek a karjaidban.
De ez csak egy álom, egy látomás,
Mit nem láthat senki más, csak te és én.

Nem tudhatom biztosan, csak sejthetem,
Benned megvan-e még az érzelem.
Amit én is érzek, s mely felemész,
Hiányod hozza rám a vészt, mely elpusztít teljesen.

Ez csak egy vers, a szavak mit sem érnek,
Hisz te úgysem olvasod és így nem érted.
S nem fogod megérteni soha,
Hogy mit jelent számomra a csoda, mit jelentesz te.

Istenem, bárcsak tudhatnád, de nem, nem lehet!
Nem fedi fel magát előtted, ki szeret.
Magammal viszem a titkot a sírba,
S elhullok magányosan, sírva, boldogtalanul.

S a temetésen ott állsz az utolsó sorban,
Én pedig ott vagyok alattad a porban.
A porszemekben, amiken állsz,
De akárhol keresel, megtalálsz, örökre veled maradok.

S ha eljön az idő, meglátogatsz engem,
És egyesülünk az örök szerelemben.
Ahol már nem számít semmi,
Csak szabadon együtt lenni és nem félni a holnaptól.