Mano

Akárhányszor látlak, szemed csillog,
mint egy égitest, mely az én csillagom.
Mosolyod oly édes, mint az élet,
mosolyodért kelnek háborúk, harcolnak érte,
bár tudnám, hogy e haború számomra mit éltet.

Egy lépés, mely igen könnyed, egy lépés
melytől elcsordúlhat könnyem, egy lépés
mely a mélyből a magasba emelhet, egy lépés
mely egy hosszú út, melynek vége édes,
melyhez két ember kell, én és te édes.

Tudom fáj ez neked, ez az érzés, mely
az én szívemből kiolthatatlanul árad feled,
neharagudj rám ezért, bocsáss meg minden bűnömért.
Tudod kis angyal vagy, ki leszállt értem,
eljöttél, hogy elrántsd kietlen létem, végzetem.

Úgy érzem köztünk áll egy akadály, mely
szíved számára még fáj, egy seb, mely
még nem porzott fel, még vérzik, még ég, mely
miatt nemláthatsz még tisztán, mely
szívemet elborítja, szerelemtől szenvedő vérben áztatja.

Csalódtam sokszor már, most nem kell ezt tennem.
Haboztam sokszor már, elkell ezt felejtenem.
Ha nemküzdök érted, mi értelme élnem, ha
nem vívom meg háborúmat, elvesztem létem
Küzdeni fogok érted, akárhogyis fáj, s
örökké szeretlek téged királylány.