Magány

Voltam magányos part elhagyott szigeten,
Tűrtem, hogy a tenger játszadozik velem,
Sohasem kaptam, igaz, nem is kértem,
Csak tapostak rajtam, és én nagyon féltem.

Lettem megtört madár, magasan, fenn szálltam,
Csalódtam és sírtam, de egyre többet láttam.
Segítettek nekem, elmondták, hogy mért nem,
Én meg bólogattam: igen, igen értem.

Lennék meleg kabát, mi óv a hótól, fagytól,
A hidegtől, a széltől, a sötéttől és attól,
Hogy kihasználjanak és elvegyék a hited,
És könnyedén szétszórd azt, ami a tied.

Lennék szelíd fény, mely világítja utad,
Sötét nappalokon helyes irányt mutat.
Amíg te aludnál, én maradnék ébren,
És ha nem ébredsz fel, nincs miért tovább égnem.

Lennék tiszta ember egyszerűen érted,
S minden gondolattal kísérnélek téged.
Megtenném azt is, mit másnak nem tennék meg,
Tündérnek látnálak, szemtelenül szépnek.

És ha egyszer testem örök sárba borul,
A búcsúzó arcokról az utolsó könny gurul,
S a legvégső szavakat mormogják el értem,
Arra gondolok majd: örülök, hogy éltem