Dömperek jönnek, a MÉH közepébe,
És tartalmukat kiöntik a medencébe,
Rengeteg fém hevert gazdátlanul ott,
Hol a napszámosok ették a koszt.
Arcukat elnyűtt maszkok fogták össze,
Hogy a szennyezett port ne érezhesse,
Bárgyú tekintetek, kimúlt életek ezek,
Mik mennek, mint bábuk a harcmezőre.
A sugárzás gyorsan és hatékonyan ölt,
Ha új fegyvert rak össze a rabszolgasor,
Égett, hólyagos bőr, üres szemgödör,
S a halál sem tétlenkedik, míg élőt köröz,
Vaskatonák, kiken a golyó sem fogott,
Csak bámult, mint két piros szempont,
Se vigyor, vagy grimasz látszata,
Hogy érezzük a fájdalom jeleit nála.
Elesett a haderő, nincs mit tenni már,
Mert az intelligencia vaspáncélt talált,
Rabszolgák lettünk a saját világunkba,
Mert 2056-ot írt a holonaptár ma