Perifériára szorult lelkek vagyunk,
Hol, sűrű cseppekben folyt a könny,
S becsületünk sok csorbát szenved,
Hogy életünk hossza, legyen a legszebb.
Kocsonyás, sikamlós talajon csúszunk,
Mint hatalmas amőbák a táplálékért,
Bekebelez, nem enged semerre,
Csak ha erőszakkal szállunk szembe.
Kínzó fájdalom ér, ha lenyelnek,
Mert ellöknek, s megemésztenek,
Fogysz bőszen, s a lelked apad,
Mert útvesztőbe engedted magad.
Kik barátok voltak, most ellenségek,
S ellenségekből, barátok születtek,
Jól dönts a távoli jövőt illetően,
Hogy találkozni tudjunk az új esztendőben.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Hozzászólások
nagyaniko ·
:heart:
artemyss ·
A vége nem kellett volna, nekem elrontotta a verset, de a többi tetszett!!!