Látomás

Fölsírt a hegedű. Szivárog az ujjongó zene.
Lágyan ringatózik az első őszi falevél.
Opálos élet s a minden, mi tetszene,
Most rikkant, mozdul, sikolt, és él.

Habzó folyam árjában már felkacag az ifjúság,
S a kéklő hegyek néznek révedezve felém
Hisz’ köhög és beteges szürke szomorúság,
Fehéren tündököl a remény.

Hajnalodik. Drága oltárán áldó csókom pihen,
Most szebbet látok, térdre omlik a keserűség,
Míg bennem mosolyogva, boldogan, és szelíden
Ébred élethez való, esti hűség.