Látomás

Ág-tépte ruhában futok, ha szél kel
Lobogó hajjal, sikoltva-sírva…
Beborít hulló, holt levelekkel
A zúgó erdő vihar-haragja…

Ez a föld nekem nem otthonom már,
Örömöm, helyem nem itt találom;
Fontos feladat az, mi reám vár
S barátok – nem itt, egy másik világon…

Farkasok között, az avar-puha csöndben
Mezítláb lépek, táncra szökken lábam;
Ülök a harmattól illatos erdőben
Lebbenve szálló tündérszárny-ruhában.

Csak Te vagy, ki mindkét világomban ott van,
Ha zokogok, óvón felém nyújtod karod;
Mosolyod a béke, szemedben, hajadban
Csillagvirág fénylik, nálad otthon vagyok.

Árad belőled a bódító-friss illat,
A hajamat féltőn simogatja kezed;
Topázzöld varázs, éber álom ringat…
Nevemet, mint titkot, oly halkan leheled.

Elvész kezeidben apró kislány-kezem,
Ha szemedtől szédülten beléd kapaszkodok…
S ha magadhoz ölelsz, karjaidban érzem:
Az én szívem benned, a tiéd bennem dobog.