Lábnyom a homokban

létem röpke pillanat
még is századoknak tűnik
ha meghalok,mi marad utánam?
hogyan emlékeznek majd rám
mikor már nem élek?

talán végleg elveszek a sötétségben
mint oly sokan előttem
s egy magányos sírkőbe véset néven kívül
nem marad más,ki emlékezzen

verseim mik túlélhetnek
korokon átívelhetnek
s taníthat szellemem akkor is
mikor már csontjaim sincsenek

csak remélhetem
hogy létem nem volt értelmetlen
talán sikerült egy szívet megérintenem
benne,majd tovább élhetek

csak egy szív kell
ki könnyeit hullajtja értem
akkor tudni fogom…
volt aki igazán szeretet engem

egy lány könnyeit nem akarom
kit forrón szeretek
s ha bánatod síromra hullik
én nem maradhatok holt

felkelek koporsómból
visszatérek Szent Péter kapujából
mert békében nem nyugodhatok
míg szemedben, a fájdalomkönnyeit látom

ne sírj kedvesem
szárítsd fel könnyeid és szeres
szeres nálam jobbat s nemesebbet
ki nem hagyta még itt, e földi létet