Korom, hamu, salak

A bennem rejlő érzéseket keserű könny borítja,
Talán nem is létezik szeretet,mi azt felszárítja,
Nem létezik gyógyszer, mi szívemet gyógyítja,
De létezik szél, mi hamvait szétszórja.

Szívem szította tűz égeti el testem,
Szívem szította tűz, mely ott lángolt bennem,
Csak melegét éreztem, mi kellemes volt talán,
De nem tudtam, hogy engem éget el a magány.

Szívemet darabonként égette el,
Lelkemet ennek melege perzselte fel,
Érzéseim olajként lobbantak lángra,
Folytó fekete füstöt köpve a kiáltásra.

Néma kiáltásom senki sem hallja,
Elégett minden, mint a száraz szalma...
Korom, hamu, salak, ennyi maradt bennem,
Korom, hamu, salak, ennyi az életem.