Könnyek között

Nézd, ismét folyik a könnyem,
Nézd, újra érted sírok.
Nézd, megint mi lett belőlem,
Érzéseimmel már nem bírok.

Feltörnek onnan mélyről,
Ahová rejtettem őket,
Eddig még nem értettem
Az emiatt szenvedőket.

Pedig már sok ilyet átéltem,
Mégis ez valahogy más.
Nem hiszem el, hogy nem lehetsz az enyém,
Ebbe nincs belenyugvás.

Foggal-körömmel harcolok érted,
S e fájó küzdelmet fel nem adom.
Te is tudod, mit érzek irántad,
Ha kérdeznéd, le már nem tagadom.

Minek? Hisz oly egyértelmű,
Hogy szívem miattad majd’ megszakad.
Ha látlak, legszívesebben karjaidba ugranék,
De jól tudom, hogy nem szabad.

Egy nap úgyis más ölel majd téged,
És ha nem éltem át még kínokat,
Az lesz a legnagyobb, s talán belehalok,
De remélem, egyszer megnézed a síromat.

Hogyha valaha is jelentettem annyit,
Hogy utoljára tőlem búcsút vegyél,
Én itt leszek mindig és téged várlak,
Amíg rám nem kerül a szemfedél.

Viszont amíg élek, harcolok,
Mert van egy célom és éltet a remény.
De nézd, ismét könny folyik arcomon,
Mert már tudom, sosem lehetsz az enyém.