Költői kérdés

Él-e az, aki vértől undorodva
hamis csillagok előtt egyre földre rogyva
lépdel - nem mint fürge szarvas suhanva
libben, érzékei rostáján
kerékbe töri a Mindent
majd elnyúl langy tenger sárból szőtt ölén?

Él - de kihűlt váz csupán
unott álmai gyönyörét ő meg nem érzi.
hitvány vágyak!
ragályt síró szemek!
szánva állt tekintet súlytalan búja!
a folyóba fúlok inkább

Hol legyen bár szennyes, züllött a sodrás
hínárral átfont a borzalom
mérge ízes csendjét ringva űzi
árnyakkal átfolyt alkonyon
és e alkony,
e méztől csöpögő, éjtől dermedt homály
a világot hordja ölén

A létezés titka itt kitárva!
Így láttam meg én is;
gyöngyház napot, öblöket dajkál e mélység
harmatot hint a renyhe kéjbe.
Morajló habja
száz kaput kitár
Zajló akarata
ezer csodát felfed
elénk tárja azúr ragyogását
a sebezhetetlen semmiséget.