Két kamasz

Tagadhatatlan, gondolja ő és virágot nyújt feléd,
Tudatlan vagy, mondod és virága elhervad mielőtt hozzáérnél,
Gondolkodj mit beszélsz, mondja és a virág lángra kap.
Egy mondat elég és lehűtöd a kedélyeket,
Szomorúan néz rád és te megbántottan megbántottan nézel vissza rá,
Tudatlan vagy, mert másé a szívem, mondod és ő megroppan,
Eldobtad a szívem mikor kedves voltál nekem, s most mégis akarsz, mint mátkádat.
Mi lesz velem nélküled s mi tévő legyek?
Amit akarsz rajtam kívül bármit a világon, de ne felejtsd el, kedvesem, hogy eldobtál magadtól így hát ne hibáztass engem.
Gyötrő kínt hoztál reám, te leány, mondja és megsebzetten elfordul tőled,
Óhatatlanul is szíven üt szomorúsága s mielőtt szíved dobbanhatna egyet megpördül,
Álnok gazember vagy, mondod s megtántorodik magabiztossága,
Szívéhez kap s neked könnycseppek gördülnek le az arcodon.
Senki sem veszi észre könnyeidet még magad sem amíg ő meg nem kérdezi,
Miért sírsz hisz már nem vagy kedves számodra, mondja.
S te értetlenül állsz mert megbabonázott újra ez a dühös arckifejezés,
Tehetetlen gyötrő kín lesz rajtad úrrá mert most vetted csak észre,
hogy még mindig kedves számodra, s örökké ameddig élsz az lesz számodra,
Megfordul és te a keze után kapsz,
Értetlenül fordul meg és kérdőn néz rád.
Hol van a szíved vagy kié a a tied, kérdezed tőle,
A tied, mondja és nyugtalanul néz vissza rád.
Ó, hibát követtem el és e percben jöttem rá, hogy te ki vagy számomra, mondod,
S kíváncsian figyel rád,
S csak most látom, hogy ahelyett, hogy megfogtalak volna eltaszítottalak magamtól,
Kétségtelen, hogy kárt okoztam pedig nem akartam, mondod s a karjaiba omlasz,
Tétován átölel, félve magához húz.
Kedves vagy még számomra és most megjöttem erre rá, kedvesem, mondod halkan és ő szívből elfogad.
Mindketten boldogok vagytok s szabadok amennyire csak lehet két kamasz.