jóbarátom emlékére...

A fájdalmat leírni szavakkal nem lehet,
Csak letörölni a könnyeket.
S tudjuk, nem várod tőlünk, hogy sírjunk.
Hisz te mindig oly vidám voltál.
Néha a könnycseppekkel harcokat vívunk,
Mert távozásod nagyon fáj.

Az hal meg csupán, akit elfelednek,
Örökké él, kit nagyon szeretnek.
És mi téged nagyon szeretünk,
Emléked ezért mindig itt lesz velünk.
Annyi szép emléket hagytál itt nekünk.

Emlékszel, régen mennyit nevettünk?
S ha néha botladozva kezdtük is el,
A javítás után egy mosoly volt a jel.
És mikor odajöttél nézni,
Akkor már éreztük, jól kell csinálni.

Most is ezt érezzük,
hisz tudjuk, látsz minket.
Ezért szedtük össze minden erőnket.
Meg akarjuk mutatni neked,
Hogy ez a két év nem volt felesleges.

Hisz ha megdicsértél bennünket,
S bátorítón mondtad: "Ne féljetek!"
Rögtön elszállt minden aggodalmunk,
És azt vettük észre, hogy a meghajlásnál tartunk.

Köszönjük! Köszönjük ezt Neked!
Bár szavakkal ezt megköszönni nem lehet.
Onnan fentről látsz mindent,
Látod azokat, akik szeretnek.
Hogy ennyi barátod van, jó érzés lehet.

itt hagytál ugyan, de tudjuk mégis itt vagy velünk,
És tudod milyen most életünk.
Olyan, mint egy labirintus, vagy inkább egy csatatér.
S a harc végén fáradt lelkünk,
Megnyugodni hazatér.
A te fáradt szíved most hazatért, megnyugodhat.
Nem esik rabjául a földi gondoknak.

Igaz, váratlanul hagytad itt e helyet,
Míg te örök álmod alszod,
Őrizzük a nekünk hagyott szép emlékeket...