Ilyen a világ

Szobád ajtaján túl,
Hol, csak a féktelenség dúl,
Test, a vér ellen,
Hatalom, az erőszak mellett.

Nincs már parázs,
Csak féktelen, lobogó láng.
Mindent felkavar,
Az őrjítőn, dübörögő hangzavar.

Ezzel, születik a Káosz.
Ezzel, tör föl a pokoli pátosz.
Ezért, dobod el érvedet?
Ezért, veted meg, hajdani énedet?

Csak, ilyen lehet a Világ?
Ocsmány, mocskos és hitvány?
Hol van a szépség és az erény?
Ha volt is, mára már, mind elenyész.

#############################################
Farkasom


Valamikor réges-régen,
A ködös messzeségben.
Élt a vad, a szőrnyűség,
Nem volt benne emberség.

Kit látott mindíg felfalt,
Körötte minden kihalt.
Midőn szűzlányok vérét itta,
Úgy szemükben magát látta.

A gyilkolás egyszer abba maradt,
A seb begyógyult az idők alatt.
Feledésben van a rém,
De ha vért lát újra él.

Ha vért lát, emlékszik rá,
Mit nem tett, de vágyik rá.
E rém most újra így érez,
Hát ismét gyilkolni kezd.

Mikor lesz vége e haláloknak,
Feledni akarom e szőrnyű gondokat.
De a rém nem hadja, nem ér véget,
Míly keserűség, mi most engem éget.

Vadásznak rá, és lőnek ha látják,
Ám ölni fog míg el nem találják.
Hiába keresik nem jön elő,
Bennem vár, hogy kitőrjön Ő.

############################################
Elveszve.

A sötétseég, amely magába zár,
Mint egy sziklaormon álló zord vár,
Makacsul körülölel, s nem enged,
Az idők folyamában elveszett.

Nincsen már külön jövő, múlt, s jelen,
Nincsen már fény, se hangok, se színek,
Csak a hideg és a fájdalom.
A fényt jelenleg nem láthatom.

Folytatnám az utam, de nem lehet,
Porszemcsétől a kerék megrekedt.
Földi pokol az, ahol most vagyok.
Nincsen ördög, nincsennek angyalok.

Nincsen, ki megmentsen, nincs megváltó,
Egyedül vagyok, futnék a lángtól.
Lassan emészt a hamvadó parázs,
Az átkot nem törte meg a varázs.

Egy magas szikla melyről ledobtak
Biztos kezek, melyek addig fogtak.
Alattam tátongó, mély szakadék,
Vérző szívben emlékek hada él.

Van olyan seb, amely nem gyógyulhat,
Egy fájdalom, amely el nem múlhat.
Egy arc, amely örökre feldereng,
Egy személy, kit feledni nem lehet.

############################################
Szeptembe végén.

Az ősz színeibe pompázva, fák hullatják leveleiket,
s a szélben kavarognak, mint szívekben az érzelmek,
S bár szeptemberben színes fáktól pompázik a táj,
távolról látom, a virágokkal már az ördög, táncot jár!

Hiún tekeri száraikat, s leveleiket lassan tépkedi,
hallani hogy sírnak, de nem segít nekik senki!
Gyökereik mélyen kapaszkodnak, a végtelenbe nyúlnak,
s az őszi zápor mosdatja, a már hűvössé vált arcukat!

Majd hirtelen vége! Etünnek mind a színes növények,
s a táj elalszik, mint anyja ölébe, egyetlen gyermeke!
A fák csendben levetkőznek, fehér takaró alá bújnak,
s a virágokat az ördög, csendes halálba ringatja!

###########################################
Reménytelen szerelem.

Szemem boldog,
Szemed látván,
Szívem lángol,
Tested látván.

Szemedbe nézek,
S te enyémbe,
Zavarba jövök,
Te elnézel.

Ekkor szívem öszzetör,
Szememből a könny kitör,
Szemem könnyei,
Szívem szörnyei.

############################################
Hollóó.

Gonosz világ, mi volt régen,
Háborút kért földön, égen.
Vassal, tüzzel gyilkolták a népet,
Sikoly követte a kegyetlenséget.
Asszonyok sírattak fiút, férjet,
Semmit ért annó az emberélet.
Fegyverbe parancsol a hatalom,
A harctéren elesettekből halom.
Elvérzett tetemből élnek a hollók,
Senki nem látott ehhez hasonlót.
Acél szörny kelt dombon-völgyön,
Csak arra épület mind, hogy öljön.
S csak öltek, öltek szüntelen,
Halált hánytak minden éjjelen.
Fegyvert fogtak anyák és gyerekek,
Apró koponyákiból hatalmas hegyek.
Elestek testvérek, fivérek,
kiknek ennyi volt az élet.
Immár rájuk büszkék a nemzetek,
Mert e hősökért élnek most ezek.
De hiába menetelt mind a halálba,
Ha hollók fészkelnek otthonába.

###########################################
Érzések.

Ugye nem igaz?
Hamis a szó hamis a láng
Hazugság már az egész világ
Hazudni kell, ha élni félsz
Hazudni kell ha mégis kérsz
Hazug a hang mely elhagyja ajkad
Hazugsággal szerelmed védeni akartad
Hazug az élet, hazug a magány
Hazug az Isten, igaz a pogány
Hazug a föld, képzelet az űr
Hazug igazság mely eszmét szül
Hazug a szó, ha fájna az igazság
Hát mit eltudunk viselni minden csak gazság?

Kié leszek
Hogy kié leszek nem tudhatom
Gyenge gép ehhez a tudatom
Lelkemért Isten s ördög versenyez
Húsom az mit majd a féreg megesz
Agyamat mi oly kevés
Emészti a sötét feledés
Belsőmet rágja a kór
A sör, a pálinka meg a bor
Csontjaim gazdája a büszke anyaföld
Koponyám réseit belepi majd a föld
Kihez tartozom hát, ha még tudni akarod
Elmondhatom, én már a kaszásé vagyok

Azért hogy utálj!!!
Szeretem mikor szépeket mondsz
Olyankor a szívembe fényt lopsz
Szeretem mikor azt mondod utálsz
S megalázva fölényesen bírálsz
Szeretem a lágy meleg hangod
Mikor "riheggy meg" ezt mondod
Szeretem tenyered simogató illatát
Miközben kapom életem legnagyobb pofonját
S bár tudod, hogy csak vicc mit írok
Ha mondod utálsz, hát elpirulok.

##############################################
Álom.

Mikor együtt voltunk tudom,hogy szerettél.
Bevalottad mikor a fán ülve fagyit ettél.
Néztem rád, mint egy kisgyerek, mert szerettelek ezt elhallgatni nem lehet.
Együtt voltunk, szórakoztunk, nyári estén csókolóztunk.
Emlékszel még arra a pillanatra?
A fűben az első alkalomra!
A falevelek zörgésére, a tücskök játékára.Ugye emlékszel még arra a nyárra?
A virágok illatára és a szabadság szagára. Na meg lobogó hajunk varázslatára.
A zene csak úgy szárnyalt fülünkben, dúdolgatva haladtunk a poros útszélen!

############################################
Lenni vagy nem lenni.

Előttünk már mindent megálmodtak mások
minden álmot, minden verset megirtak rég
amit tehetünk csak silány utánzások
ismétlődő álmok, klónozott versikék.

Azt mondjuk, csak napról-napra vegetálunk
előttünk az életet megélték mások
álmodni nincs erőnk, hitünk, akaratunk...
élethez kell több bátorság vagy halálhoz?

Előttünk már mindent megálmodtak mások
nekünk a nagy Életből csak a harc maradt
értelmetlen, céltalan vesszőfutások
mégis mindennap megvivjuk harcainkat.

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Elmentél


Te vagy nekem az életem adója,
Testem és lelkem anyahajója.
Az első perctől fogva védtél,
S sokáig nem mondhattam neked: késtél.

Egyszer mégis elmentél,
Egy jó ideig nem is kerestél.
Nem csak én vártalak,
A családi kör, meleg falak.

De te mégsem jöttél.
Egyszerűen csak elmentél.
Ennyit értünk mi neked?!
Én sosem tudnám ezt megtenni veled.

Talán túl jó szívem van,
De mindig te jártál az agyamban.
Nem úgy mint aki itt hagyott,
Hanem aki engem alkotott.

Nem egy éjjel sírtam kínomban,
Nem szeretlek se kevésbé, se jobban.
De talán már csak én táplálok szeretetet feléd,
Mert vannak kik képzeletbeli tőrt helyeztek beléd.

Az idő eközben szélsebesen rohant,
Az anya szó már-már új értelmet fogant.
De szívemben örök helyed van,
Erre bátran felesküdöm szavam…


<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Lemaradva


Hol marad a holnap ígérete
lesz e vajon mindnek ítélete?
kikerülheti e sorsát?
hóhér vágja át a torkát?
vagy kése a hóban sercen?
miért hulljon le ősz feje
megült rajta a tél dere
az úton tovább úgysem megy már
könnyezik és némán megáll
teste szétszakad magától
szíve minden vért meggátol
botja kihull rőt kezéből
nem eszik többé edényből...

<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Álmomban is szeretlek.


Visszaszaladok pólóért,
mielőtt itt végleg kiborulnék.
Mint csomót az egér, ha megrántja,
vibrált fel-le egy béka membránja.
Egymás rabságából úgy sem szabadulunk.
Csókolj meg, hogy békának ne maradjunk.
Álmodtam, s te azt üzented,
hogy vaktában irányodba ne tüzeljek.
Ne írjak csipkelődő megjegyzéseket
leveledre, mert azzal csak magamnak ártok.
Több levelet tőled hiába várok.
Üzented, hogy nyugodjak végre meg,
virágnyelven én vagyok a te értelmed.
De most Komáromban éltek, a férjedet
Ferencnek hívják, és van egy elbűvölő,
hét éves, értelmes gyermeketek.
Álmomban megcsikordult a torok-köszörű.
Párnámból a tallú szerteszét pereg.
De én kezet adtam tiszta szívből.
Visszaüzentem, hogy én akkor is szeretlek.
(Újra együtt táncoltunk,
de máshol, a tanárunkkal.
Próbáltunk, de valahogy
öregebb osztálytársakkal.)
Érdeklődtem az éter által,
vajon hány pályát cipeltek délceg háttal.
De te nem üzentél vissza még egyet,
hogy a párod is 22 éves –e?
Te nevetve mondtad, hogy ő idősebb.
Hát ilyen kirándulást tettem a jövőbe.
Bizakodót, s egy kicsikét realistát.

2006. október másodikán.