Itt fekszek az ágyamon a halálra várva,
Elhagyott a szerelmem a szívem már árva.
Nem kellek én senkinek, mindenki elfelejt,
Nem vagyok én más csak egy óriási selejt.
Sok emlékben megmaradok mint egy
igénytelen rocker,
De az hogy rám így emlékezzenek nekem
az nem kell.
Halottról jót, vagy semmit azt szokták zengeni,
De rólam nem lehet, nem tudnak jót mesélni.
Úgyhogy inkább hagyjanak, hagyjanak békében nyugodni,
Nem fogok én már többé senkinek ártani.
inkább elmerülök az emlékek tengerében,
S elgondolkodok mi történt, s mi lesz más énvelem.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2001-09-16 00:00:00
|
Versek
Benyitottam a hálóba és a következő kép tárult elém: feleségem hanyatt fekszik, lábait szétrakja és a szomszéd Zsuzsa feleségem lábai között van négykézláb és nyalja feleségem pináját. Zsuzsa...
Beküldte: Anonymous ,
2002-02-20 00:00:00
|
Versek
Bízd a végzetre mindened,
mert a léleknek...
mert a léleknek...
Hozzászólások
Igaz, most cinikusan nézek erre a versre és a benne mutatkozó világnézetre, de be kell valljam, valami hasonlót magam is átéltem. De annyi büszkeség mindig volt bennem, hogy ne mutassam, vagy ha mégis, legalább verset ne publikáljak a dögrováskorszakból.