Hullámzás

Fekete csönd, némaság bája s vad szenvedély,
Az éjjel setét fátylának érintése hoz miránk ébredést.
Homályban egy lány lépdesve fejét hajtja néked ezen éjjelen is,
Mezítelen testét formálja lelkének hangján dallamok szavával;
Szemének mélységében rejlő tüzesség áradá
S ragad magával bűvölete a gyertyaláng táncában.
De féltő szívében halotti zene szól, zaklatják bölcs régi szavak,
Reszkető lelkében szárnyait próbálgatván hiába;
újra csendességbe merül.
Odabenn keserves sikolyok nevelik lényét mégis néha hó lepte
hegyek ormán
felszabadítván minden szenvedését kitárulkozik a hit, a remény
és a szeretet;
Szomorúság hamvaiból megszületik egy új szív s lélek.
Lassúzva a múló pillanatokkal eggyéválnak az óceánnal
szemének igazgyöngyei,
Fejét lehajtva figyeli a völgyet majd rugaszkodik karjaiba mely
gyengéden ölel; kezeibe kik simogatják.
Csillagára tekint a Hold fényében mely orcáját simogatja, aztán
csak egy pillanat;
Hamuból parázs lészen, parázsból egekig nyaldosó pokoli tűz
Mely éget el testeket, varázsol el lelkeket ahogy ritmusában
hullámzik a vágy
Mi elsodort a valóság fájdalmas Földjéről ahogyan a mennyekbe
repített.