Osztrák síoktató siklik az Alpok csúcsain,
Ránctalan arccal vonul, s zuhan vállain,
Csipkézett gerincek ormán lakik a hóvirág,
Német szellemek törnek be a lengyelek kapuján.
A virág mely ritka tekintélyt övez,
Mindig meglelhető egy meleg osztrák szíven,
A nyugat villámot szór a svábok fiaira,
Majd megkezdődik a háború legjava.
Barátunk ki fiatal, erős, szikár dalia,
Katona lesz a svábok karmaiban,
Tisztet faragnak belőle a vaskeresztesek
S beindul a német gépezet.
Győz, nyomul előre, sose hátrál meg,
De egykor a benzin is kifogy alóla,
A virág mi eddig fényesen csillogott,
Mostanra fakó rideg és elhagyatott.
A 262 esek csak röpködnek fölöttük az égen,
De legbelül tudja, hogy vége a mesének,
Hadifogolynak lenni tilos és becstelen,
Ezért kiált a térre, roham emberek.